Vissza a látnivalók listájához

További látnivalók

Ősök Háza Múzeum

Táliándörögd, kossuth utca 30
Az Ősök Háza összefoglaló rendszere a taliándörögdi Római Katolikus Plébánia közösségi életébe tartozó minden szellemi, lelki, szervezési történetnek, tárgyi anyagnak.

Plébánia Galéria Múzeum

Vigántpetend, 8294 Vigántpetend, Kossuth Lajos u. 17.
Egyháztörténeti kiállítás

Szekér Múzeum és Festmény Galéria

Hegyesd, Alsómajor
A múzeum Ingyenesen látogatható.

Rossz- vagy Kaszás-malom és Rosszmalom-forrás

Egy 1767-ben kelt árendás szerződés tanúsága szerint akkor már őrlő- és metszőmalom volt. Wöller István 1969-ben azt jegyezte fel, hogy az emlékezet szerint a malom utolsó tulajdonosa Kaszás Ferenc illetve Kaszás Kálmán voltak és őrlő-, illetve metszőmalomként működött. Az elmondások szerint a malmot betyárok gyújtották fel, mert nem kaptak vacsorát. A lokális legendák szerint a faluban élő molnárok gyakran voltak kitéve rablótámadásnak. Több esetről is tudunk, amelyben összetűzésbe keveredtek a betyárokkal. Rabló lőtte agyon 1863. március 11-én Szaller Andrást is, aki megbecsülésre méltó molnármester hírében állt. A Kaszás-malomról is hírlett, hogy a Bagó nevezetű molnár idejében égett le a betyárok miatt és utána már nem építették újjá. Folyamatosan pusztult, mára csak falainak romjai láthatóak, ezért kapta a „Rossz malom” nevet. A malom mellett forrás is volt, amit méteres fallal raktak ki. Amikor a falat rakták, az országutat 10-15 méterrel beljebb vitték, így az út rákerült a forrásra, ezért folyik az út alól. A forrás vize ráfolyt a folyóparton álló daráló oldalkerekére és olyan erővel, hogy azt egymaga elhajtotta.
Az épület látogatható.

Látnivaló képei