Vissza a látnivalók listájához

További látnivalók

Simon-kút

Kapolcs
Disznódéllő

Széles-kúti forrás

Monostorapáti
Széles-forrás, Széles forrás, Szélës-fórás

Szent-kút

Monostorapáti
Szentkút, Szent-kut

Turzó-kút

Kapolcs
Turzó-kut

Evangélikus templom

Táliándörögd

Evangélikus templom

A kapolcsi evangélikus egyház fénykorát a türelmi rendelet utáni évtizedek jelentették. A gyülekezethez járásnyi terület tartozott: határa Halimbától a Lesence- vidékig terjedt. Filiája volt a templomot és iskolát fenntartó taliándörögdi és az öcsi népes gyülekezet és számos szórvány közösség Pulától Lesencetomajig. Erre a korszakra esik az új késő barokk stílusú evangélikus templom megépítése is 1818-ban az egykori középkori templom helyén és annak kőanyagából. A lakosság többségének evangélikus, kisebbségének református hitre való áttérésekor a protestánsok közösen használták a középkori templomot, melyet Padányi Bíró Márton veszprémi püspök sikertelenül próbált meg kisajátítani a katolikusoknak. A közös használat 1756-tól szűnt meg, amikor megépült a katolikus templom a temetőkertben. Ha sikerül bejutnunk, figyeljünk falfestményeire: különlegessége a szentély körablaka mellett látható két kör alakú falkép. Az egyik az evangélikus lelkészt, a másik az evangélikus egyház nagy jótevőjét, II. Józsefet ábrázolja jogarral és a magyar címerrel. A templom harangja 600 kg-os. A heti piacot valaha az ősi templom előtti téren tartották. Ma itt díszkút áll, ami a hajdani falukút helyét jelöli. Kicsit távolabb a kapolcsi cigányzenészek emlékére emelt gránit oszlop látható. Híresek voltak a kapolcsi cigányzenészek, a környék báljaiba előszeretettel hívták őket muzsikálni.

Látnivaló képei